Ahogy azt korábban megígértem, egy új sorozatot indítok itt el, amelynek ez az első darabja. Eléggé terjedelmesre sikeredett, ezért előre is elnézést kérek, de akit érdekel a szakma, de nem sokat tud róla, annak érdemes átszaladni rajta. Üdv a fedélzeten! ;)
mikor új emberekkel találkozom, és megkérdik, mi a munkám, mindig ámulatba esnek a "légi-utaskísérő" szó hallatán. mindig. kivétel nélkül. mert hogy ez milyen menő, utazgatni össze-vissza, bájologni, és egy valag pénzt keresni mindezzel.
na már most nekem jutott az a megtisztelő szerep, hogy eláruljak egy titkot: hiába tűnik annak, ez a munka minden, csak nem glamúros. úgy kb 1970 óta nem...
jó, nyilván nem lehet összehasonlítani egy irodai munkával, mert a körülmények eléggé szokatlanok egy "kívülállónak", de napi szinten nem sokban tér el egy kávézói pincérnő műszakja az enyémtől. ez a szakma nem agysebészet, nem kell hozzá különösen okosnak lenni, de nem árt meg, ha feljebb akarsz kapaszkodni a ranglétrán. nagyon rugalmasnak kell lenni, mert teljesen antiszociális beosztásban dolgozik az ember, gyakran előfordul, hogy nem tudok elmenni szabadságra pont akkor, amikor én akarok, karácsonykor, új évkor, születésnapon, nemzeti ünnepen/bank holiday-en kell dolgozni, de olyan is van, hogy 5-6 napig ki se kell tennem a lábam a lakásból.
ha már itt tartunk, akkor talán megpróbálom összegezni, hogy egy személyben milyen feladatokat kell ellátnia egy stewardessnek: modell, pincérnő, szakácsnő, dadus, rendőr, ápolónő, csomagszállító/hordár, tűzoltó, takarítónő, békebíró, óvónő és így tovább sorolhatnám.
de az első számú feladat kimaradt a fentiekből, ami nem más, mint az utasok, a személyzet és a gép biztonságának fenntartása, illetve vészhelyzet esetén ezek megmenekítése. ergo hiába állok ott és mosolygok szépen, én nem egy felszolgálónő vagyok, vagy egy hordár, aki arra vár, h a lábamra lépj, végig szakítsd a vadonatúj harisnyámat, majd a köszöntésemre mogorva arccal csak annyit vakkants, hogy "Rakja fel a táskámat oda!" *ujjal egy kb. akkora helyre mutatva, ahova az útlevelemet se tudnám bepasszírozni*
félre értés ne essék, szívesen segítek egy anyukának, aki két-három gyerkőccel, meg hatszáz táskával próbál leülni valahova, vagy a 80 éves Juli néninek, de egy húszas-harmincas, 190 cm magas férfi, aki simán a hóna alá tudna csapni engem is, ne tőlem várja el, hogy felrakom a táskáját akárhová, pláne ha ilyen bugris módon viselkedik. arról nem is beszélve, hogy konkrét példa van arra, hogy bizonyos cégeknél a személyzet nem nyúlhat hozzá az utas poggyászához. (BA)
na de nem akarom elvenni a kedvét senkinek ezzel, bunkók mindenhol vannak.
szóval ott tartottam, hogy biztonság. az ember nem is gondol rá, mert (már) nem olyan szembetűnő, de szeptember 11. óta durvábban odafigyelnek mindenre, ami biztonságot veszélyeztetheti. beépült a mindennapi rutinba, és az emberek teljesen természetesnek veszik, elfogadják, hogy a kamerák minden lépésüket követik, a táskájukat átvilágítják, átkutatják, megmotoznak, szabályozzák mit szabad és mit nem szabad bevinni egy repülőtér területére, és ha esetleg valami gubanc van, és jön a bosszankodás, akkor sem az jut az eszükbe, hogy "hoppá, ez a hülye csak a munkáját végzi és jobb ha kussolok", hanem hogy miért nem vihetem fel a nagypapi kedvenc bugylibicskáját, vagy a 35 cm-es fém kötőtűimet, esetleg azt az üveg házi pálinkát, amit a szomszéd Józsi bátyám adott az útra.
amikor az ember először ül be a tréningre, halvány sejtelme sincs, hogy azon a napon megváltozik az élete, örökre. soha többé nem fog úgy repülőgépen ülni (de ugyanúgy ide lehet venni a tömegközlekedési eszközöket is), hogy tudat alatt ne "dolgozna". még utasként is azt figyeli, és tudja, "ha valami történik, mit kell majd tennem". ez egy bizonyos szinten nagyon jó, mert az embernél olyannyira rutinná válik ez az egész, hogy egy váratlan helyzetben nem fagy le, hanem ösztönösen azt teszi, amit kell. ennek a hátul ütője az, amikor nem bírsz aludni egy 4-5 órás járaton, mert minden egyes csengőre felpattan a szemed. ugye az a fránya tudat alatti dolgozik.
ez a munka felnyitja az ember szemét, és rengeteg új dolgot tanít meg (annak, aki hagyja, hogy tanítsák): tolerancia, önzetlen segítségnyújtás, figyelmesség, nyitottság, tűrés, magabiztosság, fegyelem, alázat.
és nagyon sok mindent követel, amit az alábbiakban pontokba szedve próbáltam összegezni:
- angol nyelvtudás. folyékonyan, írásban és szóban is. és ezen most óriási hangsúly van. a légi közlekedésben ez az első számú, közös nyelv, mindenkinek muszáj értenie és beszélnie, hogy zökkenésmentesen mehessenek a dolgok. hiába volt Gizike négyes a gimiben angolból, ha egy 15 soros cikket sem ért meg egy random angol nyelvű újságból, vagy amikor Mr. O'connor két tőle egy doboz lágert, mindezt ékes corki ír akcentussal. szerintem ez teljesen egyén függő, de szerény véleményem szerint idegen nyelvet csak akkor lehet jól megtanulni, ha az ember a) olyan tanártól tanul, akinek ez az anyanyelve (vagy minimum olyan szinten beszél, mintha); b) kiköltözik az adott országba. emellett nagyon fontos, hogy az ember rengeteget olvasson, nézzen filmet/híreket/spongyabobot stb., hallgasson zenét ezen a nyelven, ill. ideális esetben több különböző akcentust próbál megismerni és megérteni. ma már mindenki beszél angolul (vagy legalábbis próbál), ami egy nagyon jó dolog, de sokszor nagyon nehéz megérteni, mit akar kifejezni a másik, szóval csak úgy lehet fejleszteni a hallás utáni értést, ha gyakoroljuk. és nem árt elfelejteni, hogy a légiközlekedésben (is) szakzsargont használnak az emberek, nem konyhanyelvet, szóval aki frissen érkezik, rengeteg új kifejezést kell hogy megismerjen/tanuljon. a légitársaságok többsége nyelvi tesztet írat a jelentkezőkkel, a jelentkezés előfeltétele, hogy 2-3 vagy több kisebb esszét kell írni, többnyire customer service-szel kapcsolatban, illetve az interjú(k) során annyira összetett kérdéseket tesznek fel, hogy a jelentkezőnek a lehető legjobb nyelvtudás birtokában kell lenniük, hogy választékos és az igényeket kielégítő választ tudjanak adni.
- (általában) min. 2 év tapasztalat alap feltétel olyan munkakörben, ahol gyakorlhatta a costumer service-t. erre pont megfelel egy meki, amit még a gimi alatt a nyári szünetben csinált az ember (személyes tapasztalat), vagy vmi call center stb. ha nem bírod elviselni az embereket arra 3 percre, amíg kiviszed nekik a börgerjüket, akkor hogy tudnál végigcsinálni egy 14 órás long-hault?
- humorérzék és pozitív hozzáállás! az emberek nem is gondolnak rá, de nagyon fontos. rengeteget számít, hogy kikkel dolgozol együtt és hogy mennyire vagy nyitott, mert egy jó hangulatban eltöltött nap a munkahelyi morált is emeli, és ha nem is teszi rövidebbé a munkanapot, de gyorsabban száll az idő, és sokkal szívesebben mész be dolgozni legközelebb.
- jó kommunikációs készség, együttműködés, csapatmunka, jó probléma kezelés, pro-aktivitás.
- terhelhetőség. "being a cabin crew is not rocket science!" ahogy az angol mondaná, és igaz is. viszont nem csak mentálisan terhel le, hanem fizikálisan is. úgy egyáltalán az egész szituáció nem normális: egy nyomás alatt álló fém csőbe vagy zárva 150-200 (vagy még több) másik emberrel, ráadásul 800 km/h-ás sebességgel száguldasz 10-11 km magasan. korlátozott üzemanyag, víz és élelmiszer áll a rendelkezésedre, kicsi a hely, légkondicionálva van az egész (ergo sokszor vagy kurva meleg van, vagy kurva hideg), a levegő szárítja a bőrödet és a nyálkahártyádat, és mondjuk a wc mellett lévő konyhában kuporogva próbálod elfogyasztani a kajádat, amire már kb. 3-4 órája vársz, amikor egy túlsúlyos férfi épp ott nyújtóztatja a visszeres lábait, vagy egy anyuka próbálja altatni a fél éves gyerekét. ha ezt befejezted, akkor meg tologathatod a trolit, ami lehet akár 70-80 kg is. ja és azt elfelejtettem hozzátenni, hogy mindezt magassarkúban és miniszoknyában teszed. röviden, nagyon fontos, hogy az ember jó kondícióban legyen, egészségesen táplálkozzon, és rengeteg folyadékot (ideális esetben vizet) fogyasszon. ez nem csak a munka elvégzéséhez kell, hanem hogy az egészségedet megőrizd. nagyon gyakori betegség a szakmában a visszér, a migrén, különböző gerinc- és ízületi problémák. és ne tessék elfelejteni a fogorvost sem! a szájüregi panaszok egy életre elvehetik az ember kedvét a repüléstől, higgyetek nekem!
- szorgalom, tanulni akarás. ott vannak az idegen nyelv(ek), a zsargon, a különböző procedúrák, jogszabályok, cégen belüli szabályzatok, és még sorolhatnám. vannak dolgok, amiket betéve tudni kell, vannak, amiket nem, de érdemes sokat foglalkozni a témával, elvégre ez a munkád, és jó ha minél többet tudsz. a különböző cégek rendre az alkalmazottak részére lehetővé teszik, hogy ezekhez a dokumentumokhoz korlátlanul hozzáférjenek, és ezt ki is kell használni, mert bizonyos szituációkban jól jöhet, valamint elég hülyén néz ki, ha az utas kérdez valamit, Neked meg lövésed sincs, hogy ezt most szabad-e vagy sem, mi a teendő, vagy a jogilag helyes procedúra.
- mivel minden nap más kihívásokat tartogat, nyitottnak kell maradni, mert sosem lehet tudni, hogy amit ma tanulsz, mikor fogod tudni hasznosítani. például kapsz egy jó tippet az egyik utastól, melyik étterembe érdemes menni x városban, vagy hogyan intézd el az adó-visszatérítést, és hasonlók. fontos nyitottnak lenni az idegen kultúrákra, mert minden nap több száz emberrel találkozol, és mind máshonnan jöttek, mások a szokásaik és az igényeik. sokszor előfordul, főleg hosszabb járatokon, hogy az utasok megkérnek, hadd vonulhassanak el a konyhába imádkozni. elsőre fura volt, de hát mit lehet tenni. mondjuk a probléma ezzel csak annyi, h a személyzeten kívül csak nagyon jó indokkal tartózkodhat utas pl. a konyhában, de mérlegelni kell az utas kérését és a lehetőségeket.
az olyanokra pedig ki se térek (egyelőre), amelyeknek (szvsz) maguktól értetődőnek kell lenni, például személyes higiénia, megjelenés, öltözködés, hajviselet, látható piercingek eltávolítása, tetoválások elfedése, stb.
