kedves olvasógyerkek, túl vagyok az első hónapon, és mit ne mondjak, imádom! az egészet, úgy ahogy van: a munkát, az embereket, a helyeket, ahova eljutok, mindent. komolyan mondom, ilyen boldog már régen voltam, vagy talán még soha. azért nem habos torta az életem, pár személyes okból adódóan, de úgy érzem, életem egyik legjobb döntése volt, hogy ide jöttem dolgozni.
minden járat egy külön történet, és szerencsémre eddig csak jó arcokkal dolgoztam együtt. az elmúlt pár hétben voltam mindenfelé, az első 3 un. supernumerary járatom BKK, BEY, CDG volt, majd a hónap közepétől már megkaptam a jogsimat, és olyan helyekre utaztam, mint pl. BEY, MNL BRU és MEL. a július eléggé egyoldalúnak ígérkezik, holnap csinálok egy DAC-t, majd 3 nap sby, amin (remélhetőleg) elküldenek vmi jó kis layoverre, majd 4 BKK egymás után. nembaj, majd szanaszét masszíroztatom magam, jobb híján.
annyira random amúgy az életem, rengeteg új emberrel találkozom, új dolgokat próbálok ki minden nap, és egész egyszerűen elképzelni nem tudom, hogy ezt a melót meg lehet unni, vagy ezek után hogy képes vki beülni egy irodába...
hamarosan jelentkezem? mikor lesz az?
VálaszTörlés