a tréning iszonyat fárasztó volt, mind mentálisan, mind fizikailag, de túl vagyok rajta, 7 kemény hét. szerencsére jól sikerültek a vizsgáim is, amiből volt egy raklappal, zömében 100%-os teszteket írtam, szóval királyság van. túl vagyok az első supernumeryn (ami kb. a tréning része, gyakorlatilag csak megfigyelési célzattal vagyunk ott, de illő részt venni a munkában), ami ráadásul egy Bangkok járat volt, 24 órás layoverrel, ami kb arra volt elég, h kialudjam magam, egyek egy jót meg shoppingoljak egy kicsit.
ahhoz kicsit fura volt hozzászokni, hogy 24/7 figyelnek, és mindent lejegyeznek az emberről, majd bizonyos időközönként meeting tartanak, és értékelik ezeket. és ez nem csak arra vonatkozik, milyen eredményeket érsz el a vizsgákon, hanem hogy kikkel szocializálódsz a cigiszünetben, kikkel ülsz az ebédszünetben, milyen a megjelenésed stb. annyiból jó, hogy felkészít a későbbiekre, amikor már aktívan dolgozol, járod a világot, mivel itt nagyon komolyan veszik magukat, meg minket is, és csak úgy hivatkoznak ránk, mint a város és a márkanagyköveteire.
amúgy döbbenet, hogy akárhova mész itt, civil ruhában, smink meg minden nélkül is mérföldekről kiszúrják a yetis dolgozókat. ja, és mindenhol van kedvezményünk, amit ki is használunk természetesen! (pl. ladies night = ingyé' szesz egész éjjel)
maga a város nagyon menő, van itt minden, amit akarsz, a szórakozó helyek és az emberek nagyon puccosak, a partik nagyon vadak, és a klíma kb. kibírhatatlan. de szerencsére mindenhol van légkondi! ja és a tenger vize szabályosan meleg, imádom!
a munkatársaim nagyon jó arcok, kb. 120 különböző nemzetiségű ember dolgozik a cégnél, és összesen vagyunk majdnem 10.000-en, de ez a szám folyamatosan növekszik. a lakótársaim is cukik, a csoporttársaim detto, általában a mi lakásunkban vannak a házibulik, amik eddig mindig nagyon jók voltak, és szerencsére nem nagyon szedték atomjaira a kecót.
itt meg egy kevés képanyag (előtte/utána kb.)
itt mint szofisztikált légikisasszony
itt már kevésbé


naavéégre, már úgy vártam. A képek meg pláne szuperek! Szép az egyenruha nagyon:)!
VálaszTörlésEgyébként a Qataros gépen mikor jöttünk haza Seyről volt egy magyar lány, de annyira törte a magyart mintha nem is az anyanyelve lett volna, szegény csak nyökögött össze vissza mikor kitöltette velem a papírt amikor gyógyszert kértem tőle airsick ellen és végül átváltottam angolra, hogy könnyebben menjen...:) de úgy látom akkor nem egyedül volt ezzel:)
az egyenruhával amúgy csak egy gond van: kurva meleg 45 fokban, állig begombolkozva, kalappal a fejemen a bőröndjeimmel egyensúlyozni a reptéren... amúgy fasza :)
VálaszTörlésamúgy örülök, hogy jó volt az utad, QA utasként főnyeremény, nagyon professzionálisak és vevő orientáltak, munkavállalóként viszont öngyilkosság, legalábbis a jelenlegi munkatársaim 30%-a korábban ott dolgozott, és nagyon így jön le a hallottakból. oh well, c'est la vie