tegnap óta albérletet keresek, bár a lakótárs személye még tisztázatlan. mint ahogyan a neme és az orientációja is, na nem mintha nyomna a latban.
viszont már felmértem a terepet - nyilván csak virtuálisan -, és már látom, hogy imádni fogom. tenger, meg sok zöld mező, meg hegyek és sziklafalak, nyilván rengeteg eső, de enyhe telek és hűvös nyarak. hmmm.
tetszik az is, hogy eléggé picikék a városok is, például a megyeszékhelyen kb 22 000 ember él, ami mondjuk számomra barátságos lesz (a 2 milliós Bp. meg a 3 ezres Kimito után), szóval majd lehet menni haverkodni a népekkel a pubba, tolni a fish&chipset (még jó, hogy utálom a halat), meg verni az imát a vasárnap reggel 8-as misén.
nyilván nincs az a természetfeletti erő, ami engem egy balos közlekedésben autóba taszíthatna, így az első fizumból (vagy a másodikból) egy bicajt veszek, mondjuk ilyet:

ma már bőszen írtam a mindenféle listákat és előre kétségbe vagyok esve, hogy fogom kirángatni ezt a sok szart motyót első körben a kiképzésre, majd a bázisra. kemény az életem, tudom.
a tegnap beszerzett noti nagyszerűen szuperál, szerelem volt első látásra (és nyilván intuícióból vásárolok, mert olyan vagyok, mint az anyám), és nagyon kis okos, ügyes, meg szép. és mázli, mert így nem kell mellőznöm a netet sem az elkövetkezendő időkben, és nem kell azután nyomozni, hol lehet lopni a wifit. ill. az még csak most jön.
a másik dolog, ami egyre jobban zaklat, hogy most mi lesz velem? mármint az nyilvánvaló, hogy mi fog történni, hova megyek, mit csinálok, és így tovább, de a privát életemet ezzel a húzással eléggé vakvágányra tettem. vagy talán nem, de ez még maradjon az én titkom.
és naná nem fogom otthon a kelengyét hímezni, amíg az emberem 20 méteres sziklákról ugrál, egész évben utazgat, a többibe meg bele se gondolok inkább.
megyek is inkább aludni, de előtte még átszaladok azon a kétezer tíz oldalnyi kódon, amit már legédesebb álmaimból felébresztve is kenni-vágni kéne.