azért nem írok napok óta, mert már engem is idegesít a nyekergésem. de(!) ezt már nem bírom megállni szó nélkül. megbeszéltünk mindent Dé-vel, jól vagyok, mondhatni minden rendben - a helyzethez képest -, sőt, az önérzetemet is helyrepakolta. viszont ma - mikor a TO-ról jöttem kifele - pont azon morfondíroztam, h. ha most szembejönne a ribanc, meg bírnám ütni, mert egyszerűen kinyílik a bicska a zsebemben már a nevének hallatán is.

két lépést kellett csak megtennem, és pont szembetalálkoztam vele. jött fel a lépcsőn (ökölbe szorult a kezem), tudtam, h. észrevett, de nem mert rámnézni, mire én egy "szevasz, te paraszt, b*zmeg"-et dobtam felé. és a döbbenet az, h. alázatosan (fejlehajtva) visszaköszönt mormolt egy sziát.

némi magyarázattal tartozom. nem vagyok ennyire büdös bunkó (na jó, de ), de olyan szinten meggyűlöltem azt a szukát, h. egyszerűen görcsbe rándul a gyomrom, ha meglátom. na meg ugye mégsem fogom feláldozni a vadiúj tűsarkúmat csak azért, h. megtéphessem. így is nagy elégtétel volt, h. a hétvégén hányás-színűre festette a haját, szarbarna szőrös jeti-csizmában jár na meg amúgy is csak egy suttyó tarisznyás bölcsész...

vajon Dé mit szeretett benne? hogy nem a szépségét v. az ágyban nyújtott teljesítményét az biztos, mivel ezek közül egyikkel sem rendelkezik (bezzegén *szemforgat*).

kihúzta a gyufát, na.

agresszív kismalac üzemmódban vagyok.