minden napra jut egy díszpéldány, ma például kedves kolleginán voltam megrökönyödve.
dióhéjban annyit, h amikor legutoljára együtt dolgoztunk, életem legborzalmasabb napja volt a munkahelyemen, nyilvánosan megalázott, ráadásul alaptalanul, és egész nap el kellett viselnem a faszságait. na mindegy, a lényeg, h bőgve jöttem haza, D-nek itt sírdogáltam, mint egy hülye. a kisasszony, természetesen, sohasem köszön, kérem és köszönöm nem szerepel a szótárában, és állandóan úgy néz, mint aki egy óriási lócitromba harapott.
erre ma bejön (természetesen köszönés nélkül) az irodába, jár-kel, tesz-vesz, én ott fecsegek a csajokkal, mert persze airport standby voltam, időm mint a tenger, majd egyszer csak van bőr a pofáján, és széles vigyorral megkérdezi, h elcserélném-e vele a december 24-re eső szabadnapomat vele, és dolgozzak helyette! szívem szerint szemen köptem volna, de úri lánynak nevelt az anyám. szóval csak annyit mondtam, h már elígérkeztem sajnos, ami amúgy igaz is. hát meg a faszomat nem akarod bekapni?!

